Kártérítés

„Mondd meg Izráel fiainak: Ha egy férfi vagy egy nő bármilyen vétket követ el egy másik ember ellen, az az ÚR ellen követ el hűtlenséget, és így kártérítéssel tartozik.” (6.)
Nem is olyan régen pont egy olyan helyzetbe kerültem, amikor valaki kárt okozott nekem. Volt valamim, amit odaadtam valakinek, aztán egy másik valaki dühében tönkretette azt a valamit. Amikor elmondtam neki, hogy az a valami az enyém volt, akkor ez a valaki kiakadt, mert nem nekem akart kárt okozni. Remélem nem bonyolult, s a történet csattanója az, hogy aki tönkretette azt a valamit, az mégsem volt hajlandó megtéríteni a kárt, mert azt mondta, hogy térítse meg az, akinek odaadtam, végül is, ő felelt érte. Na nem sejtelmeskedve tovább, egy tanulsága van azért a történetnek és nem az, hogy nagyon vigyázz, kinek mit adsz kölcsön. Persze amúgy vigyázz, de itt nem ez a lényeg. Hanem az, hogy ki, mikor, mivel és kinek tartozik. Hihetetlen és érthetelen, hogy a mi kultúránk, az a híres keresztyén európai, az legmélyebb gyökereiben ilyen igazságokat és lehetőségeket rejtett magában. Ha valaki vétkezik egy másik ember ellen, akkor valójában Isten ellen vét,  és ezért kártérítéssel tartozik. Csak képzeld el, mi lenne velünk, ha csak egy kicsit így próbálnánk meg működni, így gondolnánk át minden szót és minden tettet. Nem feltétlenül attól rettegve, hogy majd a kárt meg kell térítsük, hanem azt ünnepelve, hogy Isten népeként hozzá tartozva meg kell látnunk a másikban is az Istenhez tartozót. Na és persze elmélyíteni magunkban, hogy mi is hozzá tartozunk, s aki hozzá tartozik, az úgy kell gondolkodjon, szóljon, tegyen és éljen, mint ahogyan azt Ő akarja.