Isten mosolya

„Ragyogtassa rád orcáját az ÚR, és könyörüljön rajtad!” (25.)

Nem mehetek el szó nélkül azon tény mellett, hogy már az megmosolyogtató, hogy az idei év béke-nobel-díjasainak listájára olyanok is felkerültek, mint Donald Trump, vagy Soros György. Természetesen nem akarom elvitatni e két elme nagyságát, de azért tetteik közel sem mérhetők olyan apró kis szürkeségekhez, mint az a Yanar Mohammed, aki az iraki nők felszabadításáért harcol vagy éppen Angelique Namaika nővér, aki fel sem kerülhetett az idei év jelöltjei közé. Pedig ez utóbbi hölgy, aki ágostonos szerzetes nővérként küzd Kongóban az LRA felkelő csoport által megerőszakolt nők megsegítéséért, bizonyára jobban megérdemelte volna, hogy jelölt legyen, mint sokan mások, akik politikai heccből, vagy csak egymás körbenyalásából kerülhettek fel a listára, amit természetesen aztán a díjat megítélő bizottság a csakugyan érdemesek jelöltekre szűkített. Én, ha jelölhettem volna, akkor Angelique nővért jelölöm, nemcsak azért amit tesz, hanem azért is, ahogyan teszi. Ő az Isten mosolya, legalábbis így hívják azok, akiket segít és segített. Nemcsak azért mert állandóan mosolyog, hanem azért is, mert ezek a bajban lévő nők megsejtettek valamit abból a teológiai igazságból, ami átsüt Angelique nővér szolgálatán. Isten mosolya, vagyis Isten arcának ránk ragyogása nem választható el attól a könyörülettől, amit Ő képes rajtunk és általunk ezen a világon gyakorolni. Nem véletlen az ároni áldásban, hogy az Isten orcájának ránk ragyogása és a könyörület elválaszthatatlan egységként hangzik el akkor és azóta is. Amikor könyörülsz a másikon, akkor nemcsak te mosolyogsz, hanem az Isten is.