Csupaszon

„De a hús még a foguk között volt, még meg sem rágták, amikor az ÚR haragra gerjedt a nép ellen, és súlyos csapást mért a népre az ÚR.” (33.)
Néha csak úgy ott ragadok a Diszkoveri csatorna valamelyik műsora előtt, mert vannak igazán értelmes és érdekes programok. Aztán persze az ember bealszik valamelyik már jóval unalmasabb műsoron és meglepődve ébred fel és ébred rá arra, hogy az emberi hülyeség nem ismer határokat. Konkrétan a “Csupasz túlélők XL” című műsorra ébredtem, ami valami éld túl afrikát reality, ahol amerikai átlagpolgárok próbálnak pucéran ősembert játszani. Na a rész amibe belecsöppentem, az éppen arról szólt, hogy ezek az éhező csórikámok találtak vmi döglött antilopot és azon dilemmáztak, hogy most akkor megegyék vagy ne egyék. Mert ugye éhesek, húst régóta nem ettek, és nagyon kellene már a kalória, még akkor is, ha a vérhast is kockáztatják akár. Nyilván ez függ az antilopban  éppen dolgozó kis baktériumok hatékonyságától is, meg attól, hogy mennyire kapnak vérszemet és esnek neki a cuccnak az éhező amerikaiak. Durva volt látni, hogy szinte vérszemet kaptak a gondolattól, hogy a sok napi éhezés és nélkülözés után egyszer csak húst ehetnek. Ennek az egésznek volt valami ősrégi, mélyről jövő  dinamikája és misztikája, az ember és a hús, enni, miközben nem is emlékszünk, hogy vajon ez volt-e a mi utunk?! Az Édenben húst tuti nem ettünk, s elég erős a gyanú, hogy ennek is több köze van a bűnhöz, mint az eredeti isteni tervhez. Amikor az ember éhezik, amikor az ember elszakad vágya tárgyától, amikor a kívánás hatalmas méreteket ölt, akkor hirtelen ott találjuk magunkat csupaszon. Semmi civilizáció, semmi tanult viselkedés, csak az ösztön: harapni, enni és nyelni. Nem számít jó-e, nem számít milyen következményei vannak, csak kiélni az ösztönt, ami lehet nem is a miénk, s amiről sejthetjük, hogy az Istennek sem tetszik. Megéri?!