Igeidők

„Támolyognak majd tengertől tengerig és északtól keletig. Bolyonganak, és keresik az ÚR igéjét, de nem találják.” (12.)

Talán fel sem fogjuk, micsoda és mekkora érték, hogy van és lehet a kezünkben egy Szentírás, hogy Isten megosztja az Igéjét velünk. Ő nem egy néma Isten, nem olyan, mint a múlt vagy jelenkor bálványai, Ő az-az Isten, aki beszél hozzánk. Különösen is fontos számomra, hogy az Ő szava lassan mindenki számára elérhető, s akármilyen hihetetlen, de nem egy kis társadalmi elit kiváltsága csupán az, hogy olvassa azt, amit Ő mond. A legértékesebb üzenet kézbe adható, olvasható, befogadható, de akár figyelmen kívül is hagyható. Talán ez teszi az egészet igazán vonzóvá. Isten nem erőszakolja ránk a szavát, nem fenyegetőzik, hogy mi lesz, ha nem vesszük komolyan, hanem ugyanebben a szóban egyértelműen a tudomásunkra adja, hogy addig érdemes keresni, ameddig megtalálható. Mert voltak, vannak és lesznek olyan idők, amikor keresik majd az Úr igéjét, de az nem lesz megtalálható. Lesz olyan idő, amikor Isten hallgat, hiszen már elmondott mindent, amit akart. Ez lesz – mint ahogyan ez is volt – az emberiség életében a legszörnyűbb időszak, hiszen mindig az a legsötétebb pillanat, amikor megszűnik az Ige mindent beragyogó világossága. Ismerek olyan embert, aki nem használta ki az időt, s míg tehette volna nem olvasta és nem akarta érteni Isten Igéjét, most pedig már olyan lelki és szellemi sötétség fogta körbe, amiben nincs fény, csak pusztulás. Nem támolyog tengertől tengerig, de bolyong a saját lelkének útvesztőiben, mert nem találja az Isten szavát. Éppen ezért vigyázzatok és becsüljétek meg amit mond, mert nem tudjátok mikor jön el újra ez az idő!