Megbocsáthatatlan

„Így szól az Úr: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Tírusznak, mert a foglyokat mind kiszolgáltatták Edómnak, nem törődtek a testvéri szövetséggel.” (9.)

Azt hiszem, elkötelezett keresztyénként kerülhetek olyan helyzetbe, ahol komoly dilemmát okoz a megbocsátás. Mert ugye nem felejtettem el a Mi Urunk tanítását az imádságról, amiben benne van, hogy az Isten éppen annyira bocsát meg nekünk a vétkek tekintetében, mint amennyire ezt mi is megtesszük a másik emberrel. És ez még nem a megbocsátás nagy tanítása, hanem csak a mindennapi imádságunk keretezése. Na de akkor mi van azzal, amikor azt érzem, hogy nem tudok megbocsátani. Szeretnék, jó lenne, de nem tudok. Egyszerűen nem megy. Van nekem ehhez jogom? Persze én nem vagyok Isten, de mégis elgondolkodtató, hogy Ő, aki egyszerre a tökéletes szeretet és igazság, még Ő is eljut abba az állapotba, amikor nem bocsát meg valakinek vagy valakiknek, konkrét és kézzelfogható tettek és vétkek miatt. Isten nehezen tolerálja a szövetségszegést, érdekes módon nemcsak akkor, amikor a vele való szövetséget rúgják fel, hanem akkor is, amikor ember köt emberrel, vagy nép a néppel szövetséget. Megbocsátani sok mindent meg lehet és meg is kell. Egy valami van, amit nem lehet megbocsátani és nem azért, mert mi nem akarunk, hanem azért, mert csakugyan megbocsáthatatlan. Ez pedig nem egy tett, hanem a tett mögött meghúzódó jellem, ami megbocsáthatatlan, hiszen akkor is van és akkor is olyan, ha nem követett még el semmit. A jellemben vagy jellemtelenségben nincs semmi megbocsátható, hiszen nem követett el semmit, egyszerűen csak van, úgy ahogy. Ezért nem megbocsátani kell, hanem elkerülni. Messzire.