Nem séfnek való vidék

„Ha pedig áldozatod edényben készült ételáldozat, finomlisztből olajjal készüljön. Az így elkészített ételáldozatot vidd el az Úrnak: vidd oda a paphoz, az pedig járuljon vele az oltárhoz.” (7-8.)

Szépen lassan sajnos megérem, hogy életem egyik legaktívabb szakaszának ikonjai sorra mennek el előttem, nem kis űrt hagyva ezzel maguk mögött és természetesen bennem. Színészek, zenészek, teológusok, és az én kis menekülő pályám – a főzés – nagy arcai, akik hatottak rám az emberségükkel és a szakmaiságukkal. Különösen is fáj Anthony Bourdain elvesztése, akinél jobb sült csirkét senki nem csinált, és aki őszintébben nem láttatta azt a világot, aminek ő is egyszerre szerelmese és betege volt. Végig ette és főzte ezt a bolygót, és ezzel együtt végigjárta a mesébe illő utat: hogyan lesz a mosogatófiúból séf, a séfből drogfüggő, majd hogyan szabadul meg és lesz egy 5 Emmy díjas gasztroműsor vezetője és a CNN egyik legnagyobb sztárja. Aztán jön a hír, hogy műsora franciaországi forgatásán a fürdőköpenye övével felakasztotta magát, így hagyva megíratlanul „A konyhafőnök legújabb vallomásait”, aminek első kötete nyitotta meg számára a gyógyulás és feldolgozás útját. Mert séfnek lenni kemény és embert próbáló feladat, igazi áldozathozatalt követel, iszonytató terhelés, feszült munkatempó, mindemellett nagy fegyelmet és figyelmet igényel, és a terhelést nehezen bírók hamar meg is találják a nyilvánvaló rapid megoldásokat: alkohol, drog miegymás. Anthony ezektől megszabadult, de úgy tűnik, a démonjai erősebbek voltak, mint azt gondoltuk. Akiknek az egész élete edényben készült ételáldozat, akik egy életen át minőségi alapanyagokkal dolgoznak, azoknak tudomásul kell vennie, hogy a legfontosabb alapanyag az-az élet, amivel ők maguk rendelkeznek. Az ő furcsa étel-élet áldozatukkal ugyanaz a teendő, mint minden más ehhez hasonlóval: vidd el az Úrnak! Isten tudja mit kezdjen az életeddel, ráadásul kiváló démonűző az öreg.