Purparlé

„… hiszen az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok…” (29.)

Amikor legutóbb együtt sétáltunk, úgy tűnt, most nem siet sehová, nem kell a fél világot megmentenie önmagától, ráadásul elég nyugodtnak tűnt. Nagy nehezen vettem magamnak a bátorságot, összeszedtem minden erőm, és feltettem a régóta bennem fortyogó kérdést:

– Uram! Ugye te vagy a legigazságosabb a világon? – Isten rám mosolygott, majd némi szakállsimogatás és hümmögés után válaszolt. – Nem hiszem, hogy létezik legigazságosabb, de értem mire gondolsz, szóval igen. Igazságos vagyok! – Köszönöm Uram, hogy válaszoltál, és távol álljon tőlem, hogy túlzottan kíváncsinak tűnjek, vagy esetleg kötözködőnek – nagyon izgultam, amikor ezeket mondtam – de akkor, hogy nézheted el ezeket a szörnyűségeket? Isten megállt, rám nézett, és kicsit meglepődve kérdezte: – Konkrétan mire gondolsz? Mármint tudom, hogy mire gondolsz – javította ki magát – de nem mondanád ki, hogy mindketten halljuk? – Arra gondolok – válaszoltam -, hogy ott van mondjuk Mózes. Egy gyilkos, egy tutyimutyi, ráadásul saját magának akarta a te dicsőséged, amikor vizet fakasztott a sziklából. – Elfelejted – jegyezte meg Isten – , hogy az ajándékaim és az elhívásom visszavonhatatlanok. – Jó, jó – vágtam rá – na és mi van Dáviddal? Letolta a színről Góliátot, de közben házasságot tört, gyilkosságban felbujtó volt, és… – Már mondtam – mosolygott Isten –  az ajándékaim és az elhívásom visszavonhatatlanok. – Jaj, ne már! Nem mondhatod komolyan, szerinted normális, amit Péter csinált? Három év intenzív kiképzés után, egy kis szolgálólány zavarba hozza és megtagadja a Messiást? Isten ismét végtelen türelemmel mondta – az ajándékaim és az elhívásom visszavonhatatlanok. Rendben – játszottam ki utolsó ütőkártyám – mi van velünk? Tudod! Velünk, mai keresztyénekkel, reformátusokkal, a sok hiteltelenséggel, válás, lopás, lelki nyomor, mi van velem?! A sok kétkedés, a kísértéseim… Már mondtam!– szakított félbe Isten, teljesen nyugodt és a tőle megszokott hangon. Az ajándékaim és az elhívásom visszavonhatatlanok, nem miattatok, hanem Önmagam miatt. És ha szabad annyit megjegyeznem – tette hozzá a szokásos hamiskás mosollyal – ez nem igazság, hanem kegyelem kérdése!