Ó te ló

„Kérdem tehát: azért botlottak meg, hogy elessenek? Szó sincs róla! Viszont az ő elesésük által jutott el az üdvösség a pogányokhoz, hogy Isten féltékennyé tegye őket.” (11.)

A betegesen féltékenyre klasszikus irodalmi vonalon talált a klasszikus pszichológia mintapéldát. Szegény Othello lett a névadója a féltékenység beteges és ténylegesen is megbetegítő formájának. Ha ez így túl lírai, akkor leegyszerűsítem. Volt egy férj, aki állati féltékeny volt a feleségére, annyira, hogy a végén meg is ölte, persze teljesen alaptalanul. (Aztán ezt mindenki a saját szája íze szerint ragozta, Rossinitől kezdve, Verdin át – csak erős idegzetűeknek, operákról van szó – a modern filmfeldolgozásokig. A legjobb talán a Kenneth Branagh főszereplésével készült 1995-ös verzió.) A féltékenységnél kevés megbetegítőbb dolog van ezen a világon, ráadásul – mivel a féltékenység a legtöbbször irigységgel társul – a tízedik parancsolat elég szigorúan írja körül, hogy mit kívánhatunk, vagy mit nem irigyelhetünk, meg, hogy mire is ne legyünk féltékenyek. Azt hiszem, hogy a féltékenységet még idejében kezelni kell, nem szabad engedni, hogy elhatalmasodjon rajtunk. A kezelés pedig nagyon egyszerű, légy jobb, több, engedd, hogy a féltékenység a jó irányba motiváljon téged. Amikor Isten féltékennyé akar minket tenni, akkor mindezt pontosan azért teszi, hogy a helyes irányba tereljen. Olyan ez, mint amikor a férj azt gondolja, hogy a felesége másnak több figyelmet és szeretetet ad. Hisztizik, fenyegetőzik, sérteget, megbánt, ezzel még messzebb lökve magától a feleségét. Aztán beismer, önvizsgálatot tart, megérti, hogy hol hibázott, változik, s lassan észreveszi, hogy visszakapta a felesége figyelmét és szeretetét. Ez már nem Othello, hanem a Tűzálló (Fireproof) bestseller könyv, ami sok féltékeny embernek segített már a változásban. Néha Isten féltékennyé tesz, de csak azért, hogy felismerd miben vagy még kevés és gyenge, s nem az Ő akarata szerint élő.