Macskanyelv

„Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” (26.)

Gondolom, még emlékszel a Shrek 2 macskajelenetére, amikor az éppen jóképű és sármos Shrek fehér paripán vágtat, hogy megakadályozza Szőke herceg és Fióna mindent eldöntő csókját. Egy hirtelen éles kanyarban Kandúr, az őket üldöző marcona katonák és a menekülő Shrek közé ugrik. A katonák mire Kandúrhoz érnek, már a világ legbeszédesebb, legjámborabb, legédibb macskatekintete néz rájuk vissza, fegyverek lehullnak, szívek ellágyulnak. A többi már történelem… :-). Abban a nézésben benne van minden, különös macskanyelv, pupillák és érzések játéka, minden szó nélkül ellágyul az ember, s megesik a szíve azon a szegény kis állaton. (Csak zárójelben jegyezném meg, hogy egyes nőknél is megfigyelhető hasonló viselkedés, felveszik ezt a könyörgő tekintetet, s már csak a szemükbe kell néznünk, és kérniük sem kell). Valami hasonlót figyelhetünk meg akkor, amikor Isten Szent Lelke, speciális, általunk talán nem is érzékelhető, egyfajta sajátos „macskanyelven” esedezik értünk az Istennél. Hányszor van az, hogy kérnünk kellene, de magunk sem tudjuk, hogyan is kezdjünk hozzá. Vagy nagyon is, hogy tudjuk, de azt is tudjuk mellé, hogy mi nem kérhetünk ilyet. Könyörögnénk bocsánatért, de talán mi magunk sem hisszük, hogy megérdemeljük. Könyörögnénk változásért, de tudjuk, mennyire makacs a természetünk. Meg lehet nyugodni – mondja az apostol -, mert amiért imádkoznunk kell, azt nem tudjuk a megfelelő módon kérni, de nem is kell. Hiszen maga a Lélek esedezik értünk, a maga nyelvén, a maga eszközeivel, kimondhatatlan fohászkodásokkal, amikre hisszük, megengesztelődik még az Isten szíve is.