Kinek képzeli magát!

„… mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.” (23.)

Egy komor őszi napon történt, hogy az érsek a templomban Istent kereste. Jól tudta, hogy nem lakik ott, de jobb ötlete nem volt, s remélte, hogy a komor falak, a tömjén illata vagy a gyertyák fénye majd elhozza neki a várva-várt találkozást. Sokáig térdepelt az oltár előtt, míg egyszer, hirtelen felindulásában elkezdte verni a mellét, a következőt kiabálva: – Vétkeztem és bűnös vagyok! – Vétkeztem és bűnös vagyok! A kiáltozásra a püspök atya is beszaladt a templomba, s megindulva elöljárója igen nagy bánatán, ő is a mellét verve az oltár elé rogyott, s fennhangon kiáltozta:- Bűnös vagyok, vétkeztem, vétkeztem és bűnös vagyok! Kettőjük kiáltozására már bejött a templomba a harangozó is. Aki, amikor meglátta, hogy két ilyen magas rangú papi személy a mellét verve, egyszerű bűnösként megindulva önmaga nyomorúsága felett fohászkodik az Istenhez, a harangozó is az oltár elé rogyott. Könnyein keresztül tört fel belőle is a panasz: – Vétkeztem Uram, bűnös vagyok, bocsáss meg! Ahogy a harangozó befejezte fohászát, az érsek és a püspök megdöbbenve összenéztek, majd az érsek megjegyezte: – Kinek képzeli ő magát! Szegény ördög, még hogy ő bűnös. Hová fajul ez a világ…

A világ odáig fajult, hogy mindenki vétkezett és mindenki vágyik vissza az Isten közelébe. De mindenki híjával van az Isten dicsőségének. Éppen ezért, mindenkinek szüksége van a Megváltásra. Képzeld magad nyugodtan ebben az elfajult világban egyszerű bűnösnek, az egy nagyon jó kis kiindulópont a Megváltás felé!