Gyökerek

„Ha mégis dicsekszel: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.” (18b.)

Szeretek autózni, talán mert akkor végre van egy kicsi időm gondolkozni, rendezni a fejemben az éves elmaradásaimat. Ilyenkor valami jó kis háttérzene szól, alig engedek be külső információt, természetesen a vezetéshez szükségeseket muszáj, de azon kívül nem sok mindent. Ha valami konkrét megmarad, az tényleg meglepő vagy érdekes kell, hogy legyen. Nem olyan régi az emlék, és tényleg megmaradt, annyira meglepő volt, még meg is álltam, hogy jobban szemügyre vegyem. Gyakran jártam el mellette, hatalmas fa volt az út mellett, óriási törzs, hatalmas ágak, büszke lombkorona, az-az elpusztíthatatlan fajta. Akkor pedig ott feküdt kidőlve, megtörve, lassan száradva el az út szélén. Nem igazán értettem, hogy mi történhetett vele, vihar nem nagyon volt arrafelé, önkéntes rőzsegyűjtők fejsze nyomai sem tarkították törzsét, aztán egészen közel érve hozzá értettem meg “halálának” az okát. Annak a hatalmas fának, szinte alig volt már gyökere, valami betegség, vagy valami élősködő tönkre tette a fa gyökerét. Azt mondják, egy fának legalább akkora gyökere kell, hogy legyen, mint amekkorra a lombkoronája. Nemcsak a tápanyag felszívás miatt, hanem azért is, hogy stabilan álljon a földben. Ahol a gyökérzet sérül, ahol a gyökérzet hiányzik, ott nagy a kidőlés és az elpusztulás veszélye. Fontosak a gyökerek, azok nélkül nem tudunk megállni. Lehet, hogy mi már más generáció vagyunk, büszke és hatalmas törzs, vagy bőven termő dús lombkorona, de ha a gyökereink nincsenek rendben, akkor nagy a baj. Legyél büszke arra ami vagy, de el ne felejtsd, a gyökereid tartanak meg, s nem te tartod meg a gyökereidet. Az őseid által elmondott imák, a nagyapád hite, a foglalkozása, hogy valamelyik dédapád pödörte-e a bajuszát, a vidék, ahonnan “begyüttek” a városba, ez mind-mind a részed. Ráadásul ezzel is lehet dicsekedni.