Blackout ’77

„Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene,aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.” (3-4.)

Kicsit visszarepülünk a múltba, egészen 1977-ig, amikor is New Yorkban áramszünet volt. De nem gyengén, hanem teljesen és tényleg. Este 9:30 környékén minden elsötétült, leálltak a metrók, a légkondik, a gyárak, az intézmények is csak egy darabig bírták a saját generátoraikkal. Közel hétmillió ember maradt áram nélkül, s várta a sötétben, hogy majd történik valami. Történt. Az, ami általában a sötétben történni szokott. Sokan kihasználták a sötétség adta lehetőséget, s beindult a fosztogatás, a lopás, a verekedés, a pánik, s minden egyéb, amit általában a félelemmel teli sötétség generálni szokott. Az áramszünetet a következőképpen lehet számszerűsíteni, már az eredmények tekintetében. Kifosztottak 1616 üzletet, 1037-szer riasztották a tűzoltókat, másnapra 3776 embert tartóztattak le, s az anyagi kár – mai árfolyamon számolva – közel másfél milliárd dollár volt.  A sötétség sajnos szüli a tolvajt, az ostobaságot, a félelmet, ha az áramforrás kikapcsol, akkor megáll a modern élet. Ma nem arról beszélünk, hogy hétmillió ember életében maradt ki egy éjszakára az áramforrás, hanem arról, hogy milliárdoknak nincsen ott az életében az-az energiaforrás, amely képessé tenné őket arra, hogy a világosság gyermekei legyenek. Tolvajlás, bántás, szégyenteljes cselekedetek nélküli életet éljenek, méltósággal, Isten gyermekeiként. Életünk áramforrása a Szentlélek, amivel megvigasztal minket az Atya, s egyben fel is bátorít, hogy csak neki éljünk. Felbátorít annyira, hogy elfelejtsük a nyomorúságunk, a szégyenünk, s merjünk mi magunk vigasztalássá lenni mások számára. A Lélek a vigasztalás forrása, s akinél ez a lehetőség és ajándék teljesen kimarad, ott igen nagy a sötétség.