The End

„Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki nem tudja: sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül.” (36.)

Elegem van már a világvégékből. De komolyan. Meg abból is, hogy vannak olyanok, akik képesek ezeket a meséket egy az egyben elhinni, s engedni, hogy így befolyásolják az életük menetét. Elzárják a gázcsapokat, elolvadnak a jéghegyek, nyer az összevisszafogás! Vagy vegyük csak az inka világvégét, amikor is egyszer csak véget ért az inkák ősi naptára! Már nem is tudom melyik humoristazseni mondta, hogy ezen nem kell kiakadni, mert a mi naptárunk amúgy minden évben véget ér! 🙂 Ez legalább korrekt hozzáállás, de nagyon sokan engednek a kísértésnek, hogy olyasmiket feltételezzenek, aminek semmilyen normális alapja nincsen. A világnak úgy lesz vége és akkor lesz vége, ahogyan és amikor senki sem várja. Ez benne a lényeg, hogy nem tudhatja senki, nem kap róla senki sem kijelentést, Isten nem köti senkinek sem az orrára. Sem az angyaloknak, sem az embereknek, de még szeretett Fiának sem mondja el, hogy mikor is lesz az akkor! Ennek egészen egyszerű és nagyon bölcs oka van. Mert minden napot úgy kell élnünk ezen a Földön, hogy az a nap lesz az utolsó, és ha nem, akkor még kaptunk egyet ajándékba! Ez nem azt jelenti, hogy még egy napod van bulizni, meg kiélni magad, hanem egy napod van arra, hogy megéld azt, ami valójában vagy. Isten szeretett gyermeke, aki képes Őt is és embertársait is viszontszeretni. Még egy napod van szeretni, jót tenni, úgy élni, hogy felmerüljön Istenben a gondolat, hogy nemcsak az utolsó napon, hanem a mennyei örökkévalóságban is szeretne benned gyönyörködni!