Kampány

„Ha pedig azt mondjuk, emberektől, akkor félhetünk a sokaságtól, mert Jánost mindenki prófétának tartja.” (26.)

Tegnap délután nagyon kedvesen és figyelmesen felhívott egy kappanhangú propagandista (ezen a ghandistán elméláztam kicsit, hogy lehetne a béke hírnöke is, de közben nem), aki előre felvett szakszöveggel tolta az arcomba, hogy aki hazafi, az felmegy ünnepelni a fővárosba március 15.-n. Sőt mi több, csak az-az ember és csak az a magyar, aki csatlakozik a békemenethez. Persze mindenki tudja, sejti, hogy ez sem szól másról, mint arról a pár hete beindult oda-vissza nevetséges és szánalmas sárdobálásról, amit leegyszerűsítve így hívunk: kampány. A kampány jelen esetben arról szól, hogy olyat kell mondani (függetlenül annak valóságtartamától), ami elhiteti az emberekkel, hogy nekünk ide vagy oda kell szavazni, ezzel vagy azzal kell szimpatizálni. A kampány arról szól, hogy el akarják nyerni a tetszésünket, mert a tömegek tetszése a biztos hatalom záloga. Keresztyén emberként békemenetek helyett ajánlom szíves megfontolásra az alábbi kis szamizdatot (ez a rendszerellenes irodalom terméke), amiben a Jézussal szemben álló vallásos és tudós férfiak éppen arról tanakodnak, hogy mi is nekik a fontos. Nem az Isten Igéje, nem a templom várva várt megtisztítása, nem a kultusz helyes mederbe terelése, nem a jelen lévő Krisztus, hanem az, hogy akármi is történik, de nekik a sokaság szimpátiája mindennél fontosabb. Pontosan ezzel bizonyítják, hogy tisztségükkel ellentétben semmi, de semmi közük nincsen a Mindenható Istenhez. Nagy tanulság ez testvérek. Mert így van ez ma is. Aki az emberek tetszését keresi az Isten tetszése helyett, legyen ez egyén, csoport, párt, békemenet, vagy „mittudoménmi”, az pont úgy jár, mint itt a farizeusok. Nem elég, hogy nem kapnak választ a kérdésére, de még pofára is esnek…