Akaratgyenge

Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok!” (37.)

Próbálok eltekinteni attól a kismillió közhelytől, amit az akarat témakörében a gugli feldob, beleértve korunk megmondó embereinek és „lélekbúvárautodidaktaguruinak” fájdalmasan lapos életmegközelítéseit. Kicsit mélyebbre ásva találtam rá egy Gandhi nevű figura egyik gondolatára, aki az akaratról a következőt mondta: „Az erő nem testi képességből fakad. Forrása a rendíthetetlen akarat.”. Nap, mint nap találkozom ezzel a problémával, lehet önmagamban, lehet a rámbízottakban, hogy milyen viszonyban is van egymással az erő és az akarat?! Vannak az első ránézésre erősek, izmosak, akikbe nem, hogy nem kötsz bele, de hozzájuk sem szólsz. Persze megvan az ellenpólus is, a kis vézna, törékeny, gyenge és erőtlen. Ránézésre. Jeruzsálem a csodás és fényes, a népes az erős, akinek van ereje ítéletet hozni és végrehajtani. Persze van az a szem, amelyik nem úgy néz, mint én és te, hanem úgy néz, hogy egészen, de egészen mélyre lát. Jézus megáll Jeruzsálem felett, ránéz, belenéz és tökéletesen látja az erő és az akarat viszonyrendszerét. Jézus ereje és szándéka megáll ott, ahol az ember ereje és szándéka nem akarja tovább engedni. A rendíthetetlen akarat az-az erő, amelyik képes más erőket is kioltani. Jézus megtehetné, hogy áttöri ezt a falat, de nem teszi. Isten erejének és akaratának egyik legnagyszerűbb megnyilvánulása az, hogy engedi az embert akarni. Akarni mást, mint amit Ő akar. Így lesz a saját akaratunk egyben önmagunk ítélete is, felettünk is elhangozhat ez a megrázó mondat: Ti nem akartátok…