Végső igazság

„Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén.” (40.)

Női princípium ide vagy oda, én maradtam továbbra is Ákos fan. Minden művészi attitűdjével együtt nekem nagyon egyben van a srác, versei üzennek, dallamai átsegítenek nehéz helyzeteken. Ráadásul – csak, hogy még egy kicsit magyarázzam a bizit – ő az, aki olyan kérdéseket is feltesz, olyan témákat is feszeget, amit sem a mainstream, sem az alter popkúltúra nem hajlandó. Mostanában sokat jár a fejemben, hogy mi is lesz, hogyan is lesz a világ legvégén?! Mert egyre erősebben érzem, hogy ez így nem sokáig tartható fenn, az ember olyan régóta fűrészeli maga alatt az ágat, hogy előbb-utóbb le kell szakadjon. Itt jön Ákos a képbe, mert „neki nem fáj a kérdés, hogy van-e igazság a világ legvégén”. Sokat rágódtam, hogy nekem miért is fáj. Mert fáj. Igazságot akarok. A napi igazságtalanságok, szörnyűségek, próbák elszenvedése után, akarom, hogy majd a világ legvégén igazságot szolgáltassanak nekem. Meg nektek, meg mindenkinek. Aztán párszor meghallgatva ezt a számot, egyfajta csöndes nyugalom szállta meg a lelkem. Magamba szálltam, s megértettem, hogy jól van az úgy, ahogyan Ákos énekeli. Nem kell, hogy fájjon a kérdés, hiszen nagyon határozott látást és vezetést kaptunk Jézus Krisztustól ez ügyben (is). Úgy lesz a világ legvégén, hogy a konkolyt összegyűjtik, a tiszta búzát is, a gazda meg eldönti, hogy melyikkel mi is lesz. Nem kell, hogy fájjon a kérdés, mert a Gazda nem nekünk szolgáltat igazságot, nem mi mondjuk meg ki vagy mi a konkoly, s magunk is mik vagyunk, hanem ez a Gazda kizárólagos jogköre. Az Ő igazsága ér célhoz, nem pedig a miénk. Ha most talán nem is, de a világ legvégén biztosan.