Konkolydancia

„A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és ezt mondták neki: Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Honnan került hát bele a konkoly?” (27.)

Látszik, hogy nem messzire Széphalomtól pottyantott le a Mindenható, így én is igyekszem a nagy nyelvújítók nyomdokaiba lépni, s amúgy is csodás anyanyelvünket új kifejezésekkel gazdagítani. A mi családunk már csak ilyen, nem én vagyok az első nyelvújító forradalmár. Sohasem fogom elfelejteni a jelenetet, amikor a Scrabble-ből majdnem győztesen kikerülő öcsém arról győzködött minket, hogy az általa kirakott „csőkéknyál” szó teljesen értelmes és hasznos alkotója a magyar nyelvnek. Mai szavunk (kicsit olyan, mintha Grétsy László műsorában lennék) a konkolydancia, aminek jelentése visszavezethető a konkordancia szó eredeti értelmére. A konkordancia egészen egyszerűen azt jelenti, hogy harmónia, összhangban lévő, zavartalanul az egészhez illeszkedő. Nyelvújítói tevékenységem során fedeztem fel, hogy a bibliai konkolydanica annak az állapotnak a leírására szolgál, amiben a jó és a rossz, a hasznos és a szemét, ugyanannak az életnek a részeként kell, hogy egymás mellett létezzen. Jézus példázata a konkolydancia jelenségének a pontos leírása, amikor is a haszonnövény jó magja mellett megjelenik a haszontalan konkoly is. Egészen az aratásig együtt nő a hasznos és a haszontalan, majd csak a folyamat legvégén semmisítik meg a dudvát s gyűjtik össze a gabonát. Ez a világ így néz ki és így van rendjén. Tessék megszokni. Ez a konkolydancia. A szemétnek, a rosszindulatnak, a gonoszságnak, a kicsinyességnek, a hazugságnak és még annyi minden másnak is együtt kell léteznie a tisztességgel, az igazsággal, a szeretettel, vagy éppen a kedvességgel. Ez ennek a világnak a furcsa harmóniája, amiben a jó és a rossz együtt kell, hogy létezzen, persze nem örökké, csak a végső aratásig!