Belső zsír

„Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” (15.)

Ha azt mondom, hogy kifejezetten rossz úszó vagyok, akkor azzal még nem mondtam el mindent. Nekem kimaradt a víz nagy és mindent elsöprő gyerekkori élménye, habár valami dereng egy iszapos tófenékről, meg egy kék szandálról, de nem igazán tudom összerakni ezeket az emlékképeket egy értelmes egésszé. Szóval nem a víz a lételemem, éppen ezért az évek során gazdagodtam olyan védelmi eszközökkel, amik egy felnőtt férfinál szinte kötelezően jelen vannak. Mindig van nálam úszógumi és túlélő felszerelés. 🙁 🙂 🙁 A szakemberek szerint az úszógumi csak a kisebb baj, sokkal nagyobb veszélyt jelent az a belső szír, ami a létfontosságú szervek körül tud lerakódni. Azt pedig már nem lehet azzal igazolni, hogy segít fennmaradni a víz felszínén, hanem szembe kell nézni a ténnyel, hogy ha a belsőnk elzsírosodik, az nagyon komoly problémákat tud okozni. Éppen elég annyit tudnunk, hogy a belső zsír nem engedi, hogy a belső szervek a megfelelő módon funkcionáljanak, s így szépen lassan a szervezet nagyon komoly zavarokkal kell, hogy szembe nézzen. A keresztyén ember életében is nagyon valós a veszély, hogy akkor, amikor jól van dolga, amikor minden rendben, akkor a nagy nyugiban elengedi magát, elfelejt Isten igéjébe belenézni, elfelejti a lelkiismeretét és hitét edzeni, s így zsírosodik el a szíve. Aztán szépen lassan a zsír mindenhová átterjed. Először tönkre megy a hallás, ami képtelen lesz meghallani mások kérését, és panaszát. Aztán a szem romlik el, ami már nem képes rácsodálkozni a jóra, s nem látja meg a szükséget a másik ember életében. A jó hír az, hogy egy kicsi kis edzéssel, egy kis odafigyeléssel jelentősen javulhatnak az életesélyeink. Figyelj jobban az Istenre, az a legjobb prevenció!