Nem ér a nevem

„Akkor majd testvér a testvérét, apa a gyermekét adja halálra, gyermekek támadnak szüleik ellen, és megöletik őket, és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.” (21-22.)

Talán még emlékeztek boldog gyermekkorunk közösségi játékaira, mármint azokra, amiket el mertetek mondani otthon a szülőknek is. 🙂 🙂 🙂 Fogócska-bujócska, amiben volt ház, meg nem ért egyből visszaadni a fogónak a fogás jogát. Amikor a nagy rohangálás közben sikerült valakinek a házba toppanni, akkor még el kellett üvöltenie magát az embernek „Nem ér a nevem, káposzta a fejem!”, hogy teljes értékű legyen a ház adta menedék. Természetesen ismerős lehetett ennek a játéknak kismillió verziója, a lényeg mindegyikben mégis az volt, hogy van egy biztonságos zóna, ahol „nem ért a nevünk”. Néha visszasírom a gyermekkoromat, nemcsak azért mert akkor még futottak utánam a lányok, hanem azért is, mert volt ilyen „nem ér zóna” az életemben. Amikor megpihenhettem, amikor nem tudtak elkapni, amikor kidolgozhattam a menekülési tervet, amivel majd megnyerem a játékot. Sajnos felnőtten már nem így működik a dolog, s a helyzet egyre nehezebb és egyre súlyosabb. Azt mondja Krisztus, hogy a tanítvány életében annyira nincsen ilyen „nem ér a nevem” zóna, hogy minden egyes életfronton a legszörnyűbb csatákat kell megvívnunk, az Ő nevéért. Lehet, hogy a testvéred, a gyermeked, a feleséged vagy a férjed fog gyűlölni azért, mert Krisztust jobban szereted, mint őt. A tanítványokat, ha hűek a Krisztusban kapott és elnyert új nevükhöz, akkor nagyon sok üldöztetés és támadás fogja érni életük minden frontján. Egyetlen egy dolog vigasztalhat minket: aki mindvégig kitart, az üdvözül.