Jeet kune do

„Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is.” (39.)

Biztos minden srácnak megvolt a küzdősportos korszaka, meg a szamurájos vagy a kung-fus, és ezekből vitt el igazi hősöket magával. Nekem különösen is tetszett Bruce Lee, minden filmjét láttam, s egy időben próbáltam mélyen beleásni magamat a „stílus nélküli stílusba”. A JKD (Jeet kune do) Bruce Lee, nem is harci stílusa és rendszere, hanem sokkal inkább életfilozófiája, aminek zsenialitása abban rejlett, hogy nem akart stílust teremteni, hanem hagyta, hogy az ösztönösség és a szenvedély jelenjen meg a küzdők stílusában. Ami magában a harci stílusban nagyon tetszik, hogy a korábbi ütés-hárítás-visszaütés modellből egy sokkal egyszerűbb modell lett. Hiszen, akkor, amikor próbálnak megütni, akkor Bruce Lee szerint nem kell kivárni és hárítani, majd visszaütni, hanem elég elhajolni és egy megelőző ütéssel blokkolni az ellenfelet. Ez a megelőző csapás egyszerre zseniális és félelmetes, mivel a legtöbb esetben a meglepetés ereje akkora, hogy az ellenfél köpni-nyelni nem tud, ráadásul az ellenfél lendülete is hozzáadódik a meglepetés erejéhez. Bruce Lee ezen felfedezése már jóval korábban létezett, hiszen Jézus Krisztus 1930 évvel Bruce Lee előtt arra tanította a tanítványait, hasonlóan teret engedve az ösztönösségnek és a szenvedélynek, hogy az erőszakosokat egy megelőző csapással lehet a leghatásosabban elintézni. Nem egy erősebb ütéssel, hanem egy olyan megelőző csapással, amivel a támadó nem tud mit kezdeni. Ez a csapás nem más, mint teljes lemondás az erőszakról és visszautasítása mindennek, ami képes elpusztítani a másikat vagy esetleg ártani neki. A tanítványnak nincsen szüksége önvédelemre, hiszen a legerősebb erő védi őt, s éppen ezért képes, ha kell a második pofonba is beleállni, reménykedve abban, hogy az Isten, a harmadik arculcsapás előtt megszabadítja őt, vagy majd beláttatja vele a pofonok titkát.