Csak annyira

„…és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;” (12.)

Mindigazthittemhogyezaszövegarról szólhogyhamárazistenannyiranormálisvolthogy fiábannekünkmegbocsátottakkormi isjövünkannyivalamásikembernekhogyezértmi ismegbocsátunknekiperszecsakakkorhabocsánatot kérmegesdekelmeglegalábbkinyilvánítjahogymennyire megbántaamitellenemelkövetettésakkormajd megbocsátoknekideközbenrákelletthogyjöjjek hogyegyolyanszövegbenmintamiatyánk amitnapontaeldaráloksokszormárnemistudommimit jelentmertmegyazrutinbólmegössze folyikazegészésígypontosanalényeget szalasztottameleddigmindighiszen haezamondataztjelentihogyistennekünkmegbocsát akkornekünkismegkellbocsátani azoknakakikellenünktettekvalamitdeúgyhogy nemvárunkarramígbocsánatotkérnekhiszen miiscsakazutánjuthattunkelidáighogymegkaptuk abocsánatotderáadásulezaszövegnemisezt jelentimerttúlsokszormondtammárelahhozhogy mindigérteniakarjamegészenmélyenminden szavátezértrájöttemhogyabbakellhagynoma miatyánkrutinpapolásátésmindenegyesgondolatát ezerszermegkellrágnomlelassítvaszétszedveésértelmezve.

Tehát! Egyre erősebben érzem, hogy azért kell ezt a mondatot nagyon megrágnunk és értelmeznünk, mert csak annyit vagyok képes felfogni az Isten megbocsátásból, amennyire én is megbocsátok másoknak. Vagyis, végeredményben az én megbocsátásommal kezdődik ez az egész, hiszen az Isten csak annyira képes nekem megbocsátani, amennyit én ebből megélek, vagyis, amennyit így a világnak visszaadok. Isten nekem mindent megbocsátott, de ebből csak annyi az enyém, amennyit másoknak ebből visszaadok.