Panaszkönyv

Ne panaszkodjatok, testvéreim, egymásra, hogy el ne ítéltessetek! Íme, a bíró az ajtó előtt áll.” (9.)

Férfi a repülőgépen a stewardessnek:  – Hölgyem, fel vagyok háborodva! Rendszeresen Önökkel repülök, de sosem mehetek akkor a wc-re amikor akarok, soha nem látom a filmet, és mindig ablak mellett kell ülnöm! A stewardess kedvesen válaszolt az úriembernek: – Ne szórakozzon már kapitány úr, hanem kezdje meg a felszállást!

Szóval nagy divat ez a panaszkodás, különösen is manapság, amikor szinte mindenki azt érzi, hogy van és lehet is miért panaszkodni. Egyszer érdemes beleolvasni a panaszkönyvekbe, zokogva fogsz nyeríteni attól, hogy miről is panaszkodnak az emberek. Ez olyan egyéni bizonyítványféle, mintha át lehetne írni a mondást: Mondd meg miről panaszkodsz, én megmondom ki vagy. Persze tudom én, hogy van az úgy, amikor jól esik mondani, de nekünk, keresztyéneknek talán ebben is van szabadságunk. Szabad vagy arra, hogy ne panaszkodj, főleg ne a másik emberre. Mert a panasz, mindig ítéletet is rejt magában, s ki vagy te, hogy ítéletet mondj a másik felett?! Van nekünk bírónk, aki majd a maga idejében kivizsgál minden panaszt, megállapítja azoknak jogosságát vagy megalapozottságát. Aztán majd bölcsessége és kegyelme szerint fog intézkedni, minden panaszról, amit mondtunk vagy ránk mondtak. Mert ugye itten van a kutya elásva, hogy nemcsak mi mondunk, hanem ránk is mondanak, ezért is kell a bíró, hogy majd igazi igazságot tegyen. Egyre inkább azt érzem, hogy a panaszkodás nem viszi előrébb az életünket, sőt, kifejezetten árt és rombol. Ezért hagyjuk azt másokra, ne szórakozzunk tovább, hanem kezdjük meg a felszállást. Élni, létezni, szárnyalni panasz nélkül. Ez is egy életforma!