Otthon

„és amikor odaért, abban a városban telepedett le, amelyet Názáretnek neveztek, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondottak: názáretinek fogják őt nevezni.” (23.)

Robert Frost a négyszeres Pulitzer-díjas költő írta egyszer:

“Az otthon az, ahova bármikor jogod van menni”.

Nem is olyan régen ez egy karácsonyi prédikáció fontos gondolata volt, elemezve azt, ahogyan az Isten közénk vagy esetleg belénk jött. Karácsony után pár nappal persze rájövünk, hogy sok minden van, ami nem tart tovább két-három napnál, s az otthonunkba betérő kicsi Jézus csak kicsi békét és kicsi szeretetet volt képes hozni. Nem tudom, nektek mi van otthon, vagy hol van az otthon, de tényleg az a hely nemesedhet otthonná, ahová jogunk van menni. Bárhogyan és bármikor. Talán furcsa lehet az, hogy vannak, akiknek az otthont nem egy vágy, nem egy érzés jelöli ki, hanem egy ősi prófécia, a múltban felhangzott, de a jelenben is aktuális Élő Isten szava. Jézus Krisztus lakhelye éppen olyan, mint minden, ami őt körülveszi, hiszen mindennek van egy mélyebb és sokkal fontosabb értelme. Názáretben telepedik le, nem azért, mert olyan otthonos, vagy, mert annyira tetszik a családjának, hanem mert az Isten Igéje, már sokkal korábban kijelölte nemcsak a helyét a világban, hanem ideig és óráig való otthonát is. Egy édesapa úgy választ lakóhelyet magának, hogy fiára igaz legyen az Élő Isten szava. Apaként annyira szeretnék így otthont választani és teremteni, ahol a gyermekeim semmi mást nem kapnak és semmi mással, nem találkoznak, csakis a valóra váló és vált Isten Igéjével.