Odafennvalóvilág

„Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel.” (2.)

Az, ha valaki megy az utcán, magába zuhanva, a cipője orra hegyét bámulva, az nem tűnik fel senkinek, de ha valaki az ég felé bámulva, nyakát nyújtogatva sétál, biztos, hogy elég nagy feltűnést kelt. Különösen is akkor, amikor neki megy az első villanyoszlopnak, vagy átesik az első szembejövő kukán, az autókról meg a nyugdíjasokról már nem is beszélve. Lehetetlen épp bőrrel megúszni a folyamatos ég felé bámulást, ráadásul teljesen joggal nézne mindenki bolondnak, mert onnan felülről sok minden nem is várható, max. egy kiadós zápor, azt meg észreveszed akkor is, ha egyenesen előre nézel. Mi az-az „odafennvalóvilág”, amivel törődnünk kellene, mivel több, vagy jobb, mint mindaz, ami itt van a földön?! Ne a földiekkel törődjetek, mondja az apostol (na jó burkoltan céloz rá), de akkor hasra esünk, eltévedünk, bajba jutunk, gondolom én és gondolják még nagyon sokan. És mivel én nagyon szeretem ezt az életet, ezt a „csúnya” földit: szeretni, enni, és mindent, ami ebbe a két kategóriába nem fér bele, kicsit meg is sértődöm ezen a Pál apostolon. „Odafennvalóvilág”, amivel törődnünk kellene, jobban, mint ezzel a lentivel. Aztán persze, ha szépen lassan megfejtem magamnak a szavak mögött lakó valóságot, akkor rá kell, hogy jöjjek, hogy nem az odafennvaló és ez a lenti van szembe állítva, hanem én, és mindaz, ami odafennvaló. Akik Jézus Krisztust követik, azok vele, kell, hogy törődjenek, márpedig Ő odafennvaló, onnan jött és oda tért vissza. Ahogyan szemlesütve mondjuk: „… felment a Mennyekbe, ott ül, az Atya Isten jobbján…”, onnan jön minden, amire szükségünk van. Sugallat, ötlet, támogatás, erő, segítség, s a remény, hogy mi a földiek, ha végig megyünk ezen az úton, akkor mi is részei lehetünk, az „odafennvalóvilágnak”.