Közbenjárás

„Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (16.)

Vannak szavak, amiket manapság nem szeretünk használni, különösen is azért, mert divatjamúlt, maradi, s még esetleg a felhasználó is annak tűnik. (Ha netalán nem tudnád konkrétan mire gondolok, akkor ilyen a hetero, házasság, hit, rend, fegyelem, tisztesség és természetesen ezeknek rokonai, barátai és üzletfelei… lásd Micimackó). Aztán vannak olyan szavak, amiket azért nem szeretünk használni, mert a felhasználót kiveti magából az a közösség (legyen ez egy család, vagy akár egy ország) amelyik a szavak mögé nézve önmagára ismer. (Csak, hogy tiszta legyen, olyanokra gondolok, mint bűn, hiba, rossz, jó, igazság, törvény, csakhogy a keményebbeket említsem). Végül vannak szavak, amik teljesen idegenül csengenek egy olyan világban, ahol egyre kevesebben mernek és akarnak engedni ezen szavak erejének. Ma ebből csak egyetlen egyet emelnék ki, azt, amit egy önzőségtől és az „ÉN” istenítésétől hangos világban egyre kevesebben értenek: egymásért. Ha árnyaljuk, akkor még félelmetesebben hangzik: a másikért. Ma szinte semmi nem a másik boldogulásáról szól, hanem csakis a magunkéról. Pedig annyira nem bonyolult ez a szó és a mögötte lévő tartalom. Egymásért, mindig egymásért, élni, tenni, dolgozni, szeretni, gyűjteni, s ha ezt mindenki megértené, akkor senki sem maradhatna ki ebből a mindent megváltoztató életprogramból. Ez Krisztus forradalma, amelyben senki sem önmagért, hanem mindenki a másikért él és létezik, vagy éppen nem önmagáért, hanem a másikért imádkozik. Nemcsak az egyén gyógyulhatna meg így, hanem mindenki, aki érezné, hogy így fontos egy másik embernek. Egymásért, ez a világ gyógyulásának a kulcsa.