WWE

„Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” (15.)

Nem tudom, kinek mondanak bármit is az olyan nevek, mint Hulk Hogan, The Rock vagy a ma is aktívak közül Randy Orton vagy éppen John Cena. Ők a pankrátorok, akik hétről hétre a WWE (talán a legsikeresebb pankrációval foglalkozó cég) legsikeresebb show műsoraiban csapnak össze. Minden műsornak forgatókönyve van, hatalmas esések és pofonok, veszélyes mutatványok, erősnek és rettenthetetlennek tűnő sportolóktól. Minden műsor ugyanazzal a figyelmeztetéssel kezdődik, valamelyik izomkolosszus bemosolyog a képernyőre és figyelmeztet minden kissrácot, hogy akármennyire is felnéznek rájuk, akármennyire is példaképeknek tekintik őket, amit a műsorban ők csinálnak, nehogy megpróbálják utánuk csinálni vagy esetleg otthon kipróbálni. Hiszen ők ezt begyakorolják, ők profik, s őket utánozni veszélyes, akár halálos is lehet. Nem tudom, kinek mond bármit is az a név, hogy Jézus Krisztus, Ő nem pankrátor volt, nem ugrált egy ringben mikrofonba üvöltözve, mégis rövid küzdelme a lehető legnagyobb sikert hozta az embernek, nemcsak egy-két „kockahasnak”, hanem mindenkinek, aki élt és élni fog ezen a bolygón. Érdekes módon az Ő „műsorának” nem az elején, hanem a végén van a mindenkinek szóló figyelmeztetés: Ezt neked is ki kell próbálnod, ha igazán élni akarsz. Ahogyan én tettem veletek, ti is úgy tegyetek, mert példát adtam nektek, ha nekem ment nektek is menni fog. Úgyhogy hajrá kedveseim, indulhat a küzdelem, nem a ringben, hanem az életben, a családodban, a pasiddal vagy a nőddel, az osztálytársaiddal, a melléd csapódó idegennel, ahogyan Jézus példát adott, úgy tegyetek ti is. Szeretni, segíteni, megbocsátani, megváltoztatni, ha kell kisebb lenni másoknál, ahogyan Ő is tette. Utolsó figyelmeztetés! Csak akkor ér valamit ez az egész, ha kipróbálod otthon. Képes vagy rá. Tudom!