Utóítélet

„Ha valaki hallja az én beszédeimet, és nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem. Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon.” (47-48.)

Ugye ismerős: még ki sem nyitod a szádat, még nem is mutatsz meg semmit igazán abból, ami vagy, de máris mindenki gondol rólad valamit vagy azt hiszi ismer, csak azért, mert tele a világ előítélettel. Lehet ez a bőrszínünk, vagy a származásunk, a kinézetünk, amit és ahogyan hordunk, egy rólunk mondott pletyka, vagy egy rosszkor tálalt információ, s máris megszületik az emberek szívében a veled kapcsolatos ítélet, még az előtt, hogy bizonyítani tudtad volna, ki is vagy igazán. Kevés olyan ember akad, aki képes élőítéletektől mentesen közelíteni hozzád és feléd, úgyhogy, ha van ilyen, becsüld meg őt nagyon. Szinte emberfeletti képességnek számít, ha az ember képes az előítéletektől mentes lenni, s esélyt adni mindig és mindenkinek. Annál is inkább emberfeletti, hiszen tudjuk: Istennek sincsenek előítéletei velünk kapcsolatban. Jézus Krisztus pontosan ezt mutatta meg, átlépve származáson, betegségeken, társadalmi korlátokon: Istennek nincsenek előítéletei. Ő esélyt ad, mindenkit szeret, mindenkit egyformán hív és vár, mindenkinek ugyanazt az esélyt kínálja fel: Lehet engedelmeskedni az Ő szavának, lehet Őt szeretni, lehet Őt komolyan venni. Jézus Krisztus utolsó a világhoz intézett nagy beszédét éppen ezért zárja ezzel: Istennek nincsenek előítéletei, s nem is azért jött el Jézus erre a világra, hogy elítéljen minket. Azért jött el, hogy megmentsen minket, s kihirdesse, az előítéletektől mentes Istennek csak utóítélete van. Az utolsó napon, amikor megállunk előtte, a leélt életünk után, amikor már önmagunkért tenni sem pro sem kontra nem tudunk, akkor az Isten igéje és szava utóítéletet tart. Mindazon amik voltunk, és amit tettünk. Ha elfogadtuk Krisztust és benne az Isten szavát, akkor nem kell tartanunk az utóítélettől. Ha nem, akkor pedig éppen itt lenne az ideje, hogy elfogadjuk Őt.