Méltóságon alul

„Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.” (15.)

Egyszer beszélgettünk mi keresztyének, barátok és ellenségek arról, hogy valamelyest tartani kellene a színvonalat, egy bizonyos szint alá már nem kellene, hogy süllyedjünk mi keresztyének, barátok és ellenségek. Vagyis válogatnunk kell az eszközökben, meg kellene próbálni néha kicsit igényesnek lenni, s csak azért, mert Jézus Krisztus nevét nagyon meggyőzően tudjuk kimondani, néha talán dolgozni is kellene azon az ügyön, melyet képviselni és megélni elhívattunk ebbe a világba. Szóval beszélgettünk ott mi keresztyének, barátok és ellenségek elég régóta, mikor megszólalt egy közülünk (nekünk barátunk, másoknak ellensége) s idézett egy másik keresztyént (aki nekünk volt ellenségünk, s másoknak barátja) így: „Nem illik a királyok királyát trágyás taligán taszigálni!” Lehet, de mégsem illik, méltóságon aluli lenne ez, de nem neki, hanem nekünk. Ő az általunk felfogott és megélt méltóságon fölül állt vagy éppen ült mindig is. Királyok királyaként képes volt felülni a szamár –fogalmazunk csak nyomdafestéket tűrően – tomporára, ahol a tehernek, vagy az útipoggyásznak volt a helye, s ez Őt egyáltalán nem zavarta. Ha lábat kellett mosni, a koszos és poros tanítványi lábakat, az sem volt neki méltóságán alul. Jézus Krisztus királysága nem ebből a világból való, s ahogyan elmondta és meghirdette, szamárhátas bevonulásával ezt újra bizonyította. Visszakanyarodva a trágyás talicskához, nem annak ciki, aki rajta ül, hanem annak, aki tolja! Csak mi lehetünk azok, akik méltóságán alul várjuk, hirdetjük, fogadjuk, keressük vagy éppen próbáljuk követni őt. Ez pedig nem neki, hanem nekünk ciki. De nagyon. Szóval tessék kicsit méltósággal megélni és meghirdetni Izrael királyának megérkezését.