Ima másként

„Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.” (41.)

Hazafelé tartottam egyszer, egyedül, szakadó esőben, alig látva magam előtt az utat. A kocsi ablaktörlője maximumon „pörgött” lassan már félórája, s nem sok esély volt arra, hogy előbb-utóbb csendesedik az időjárás. Kicsit izgultam is, jó lett volna egyben hazaérnem, így gyorsan mondtam egy fohászt: Uram segíts, hogy épségben hazaérjek, hogy ne történjék bajom, hogy boldogan élhessek még sok-sok évet stb. stb. stb… Éppen zártam soraim, amikor az előttem lévő hosszú egyenes útszakasz felénél feltűnt egy agyon ázott alak, aki éppen stoppolt. Megálltam, felvettem, kiderült, hogy ugyanoda igyekszünk. Szó szót követett, s az is kiderült, hogy ő egy újkeresztyén gyülekezetnek a pásztora és vezetője, és éppen istentiszteletet megy tartani. Gondoltam kicsi a világ, ha tudná, hogy őt meg egy református pap vette fel a kocsijába, biztos jó kis vitát tudnánk hazáig lezavarni. Udvariasan megkérdeztem, mit csinált az út mellett, mivel ütötte el az időt a szakadó esőben? – Imádkoztam –felelte ő. Nocsak, gondoltam, még egy közös pont. – Helyesebben – folytatta mondanivalóját – hálát adtam Istennek. – Miért is – bukott ki belőlem döbbenten, s nem is mertem hozzá tenni, hogy talán ezért a vacak özönvízért?! Válasza megdöbbentet: – Hálát adtam azért, hogy már úton van az az autó, amelyik felvesz engem, és amelyik elvisz az istentiszteletre. Paff. Azóta is bennem van, hogy lehet így is imádkozni. Sőt. Talán csak így lehet és szabad imádkozni. Kérések és követelések helyett (merthogy tudja a ti Mennyei Atyátok mire is van szükségetek) egyszerűen csak hálát adni. Szakadó esőben az úton lévő segítségért, vagy egy halott ember sírja előtt, azért, hogy Isten mindig meghallgatja gyermekét. Jézus Krisztus így tanít minket imádkozni, megmutatva, hogy így is lehet: „Atyám, hálát adok neked…”