Halál

„Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem.” (17.)

A siralomházban kora reggel felébresztik a halálraítéltet, az őrök a helyzethez megfelelő tisztelettel bánnak vele. Megmosakodhat, szépen megborotválkozhat, kivételesen kiadós reggelit kap: bacon és tojás, narancslé és kávé, friss bagett. Még egy utolsó cigarettát is elszívhat, mielőtt a vesztőhelyre kísérnék, majd a két őr közrefogja, és elindulnak a börtön udvarán felállított vesztőhely felé. A szabadba kiérve a halálraítélt hunyorogva néz körbe, majd odafordul az egyik, mellette sétáló őrhöz: – Elnézést, de megmondanám nekem, hogy ma milyen nap van? – Hétfő – válaszolja az őr. – Hajaj – sóhajt fel a halálraítélt – ez a hét is jól kezdődik.  A halálban van valami megfoghatatlan a ma embere számára, különösen is azóta, amióta a halál bekerült a kórház falai közé: nővérkék, csövek, elfekvők, teljesen elszakítva az élettől halunk meg. A halálban mindig van valami megfoghatatlanul tragikus, s valahogy így is próbáljuk értelmezni. A halál mindig végzetszerű, megrázó, mindig felettünk ült szörnyű diadal, esetleg tragikus véletlen, baleset. Az, hogy a halál lehet tervszerű, lehet tudatosan vállalt, sőt, lehet a halál valaminek a „jó kezdete”, az számunkra teljesen érthetetlen. Jézus Krisztus halála sokunknak azért lehet elsőre teljesen érthetetlen, mert nincsen benne az a sok minden, amit mi a halálhoz automatikusan társítanánk. Halála nem azért történt, mert ellenségei addig áskálódtak ellene, míg végül sikerült őt elkapni, bíróság elé hurcolni majd halálra ítélni s végül megfeszíteni. Halála nem azért történt, mert a sok véletlen akkor így jött össze és Ő rosszkor volt rossz helyen. Halála nem azért történt, mert az Isten elfelejtette Őt, elfordult tőle s engedte, hogy a világ diadalt vegyen rajta. Persze mindben lehet igazságot felfedezni, de a lényeg nem ezekben van. Hanem abban, hogy az Ő halála nem „történt”, hanem Jézus Krisztus odaadta az életét értünk emberekért. Halálával nemcsak az a hét kezdődött jól, hanem minden emberi élet, amely képes ezt megérteni, elfogadni, s élni ennek az „odaadott életnek” a lehetőségével.