„… mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten bölcsessége.” (23-24.)

Nem szeretem a botrányhősöket, mint ahogy nem szeretem a média által keltett botrányokat sem. Mert mi is a botrány? Olyan történés, amelynek során sérülnek a társadalmi együttélés írott vagy íratlan szabályai, valami zavar keletkezik a mindennapi életben. Persze aztán ezekre kapja fel az ember a fejét, arra, ami botrányos, ami zavart okoz, mert már erre van kihegyezve a fülünk. Ezek után talán furcsának tűnhet, hogy van egy botrányhős, akit nemcsak, hogy szeretek, hanem egyenesen imádok. Amikor Ő megjelent és fellépett, az nem botrányos volt, hanem maga volt a botrány! Minden szava és tette indulatot váltott ki hallgatóiból, ahol megjelent, ott sok ember számára botrányos dolgok történtek. A mai napig sokan megütköznek azon, amit Ő mondott és tett, vagy csak egyszerűen bolondságnak tartják. Az, hogy valaki Isten Fiaként megszületik, majd él az ismeretlenségben, aztán színre lép, hogy átértelmezzen mindent, majd önként meghal még azokért is, akik szidják és gyalázzák az vagy botrány, vagy bolondság. Eddig semmi extra. Tudom. Az most jön. Mi, akik magunkat keresztyénnek mondjuk, vagy mondás nélkül is azok vagyunk, mi őt, a botrányhőst, a megfeszített Krisztust hirdetjük, minden tettünkkel és szavunkkal. És csak remélni tudom, hogy mindezt ugyanolyan botrányosan tesszük. Mert a világ szemében nem az a botrány, hogy valaki lop, csal és hazudik. Sajnos ez az emberi természetből jön. (Ha ezt keresztyének teszik az pedig nem botrány, hanem kárhozat… aki nem érti, annak nem is kell, hogy magyarázzam!) Az igazi botrány az, amikor képes vagy szeretni, megbocsátani, kitartani, engedelmeskedni… ha kell életed adni másokért. A világnak ez mindig botrányos lesz, mert csak úgy nem képes rá… ezért inkább rálegyint: bolondság… Nekünk azonban ez valami egészen más!