A vihar

„Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.” (25.)

Viharok voltak, vannak és lesznek. Elborzadva figyeltem 2011-ben a légi felvételeket, amelyeket Japánban a Tsunamiról készítettek. A hihetetlen erejű földrengés után a szökőár nekiindult, és szó szerint semmi nem álhatott az útjába. Együtt sodorta a luxushajót a bádogkunyhóval, az autókat a házak előtt álló fákkal, ami csak az útjába került azt vitte amerre mennie kellett. A vihar jön és megy. Nem válogat. Nem mérlegel. Jön és pusztít. Senki sincs biztonságban. Egyszer – ha még nem jött volna – félő, hogy mindenki életében jön a vihar, öltözzön egy betegség, egy haláleset vagy egy nehéz élethelyzet „jelmezébe”. Isten sohasem mondta, hogy nem jön majd a vihar. Sohasem ígérte, hogy minket elkerül a szökőár, vagy az élettragédia, a halál, vagy a válás, vagy ki tudja még mi. Ebben nem bízhatunk és nem is reménykedhetünk, de abban igen, amit Isten ígért és megmondott. Én sem értem teljesen, de szeretném megérteni ezt az ígéretet:

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.”

(Róma 8:28).

Mindig érteni és érezni, hogy miért jó az nekem, hogy egyetlen hajszál sem eshet le a fejemről az Isten tudta nélkül. Meg kell értenem, hogy Isten nem mondta, hogy nem lesz vihar, de azt mondta, hogy akik benne bíznak és hisznek, azoknak, amikor elült a vihar, amit vagy túléltünk vagy nem, egy új élet lehetőségét készíti el. Ezért bizakodjatok! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan megígérte.

„De aki mindvégig kitart az üdvözül.”

(Máté 24:13)