Lélekvesztő

„Ekkor Pál lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: „Ne zajongjatok, mert a lelke benne van.” (10.)

Ha nem olvastad volna az igét, akkor zanzásítom (ez olyan, mint a kötelező olvasmányok röviden) kicsit: Pál apostol beszél, és csak beszél, és csak beszél, és egy szegény fiú, aki az ablakban ül, ezen elalszik, lezuhan és kampó. Tanulság fiataloknak: Látjátok, ezért nem szabad elaludni miközben a felnőttek beszélnek, mert bele is lehet halni. Tanulság felnőtteknek: Az unalmas és hosszú beszédek felérnek egy gyilkossággal. 🙂 De egyszerű is lenne! Ennek a történetnek azonban én egy másik értelmezését látom nagyon aktuálisnak. Valahol a lét nem lét, élet és nem élet kényes témáját feszegeti. Ma sokféleképpen tudjuk meghatározni, hogy mi is az-az élet. Hol kezdődik és meddig tart, mit lehet beleerőszakolni, mit lehet belőle elvenni. Vannak, akik élnek, vannak, akik vegetálnak, megint mások pedig kiélvezik minden pillanatát. Ebben a történetben ez a fiú meghal, majd megtörténik a csoda (ha még emlékszel: akkor, ez a „nem mindennapi”) és kiderül róla, hogy él, mert a lelke benne van. Tehát a tanulság nekem így hangzik: Akkor élek, ha a lelkem bennem van, a helyén van, funkcionál, betölti a rendeltetését. Lélek nélkül lehet vegetálni, halottnak lenni, de igazán élni, nem hiszem. Tehát, amellett, hogy próbálom védeni és karban tartani a testem, egészségesen táplálkozom, mozgok (most is írok 🙂 ) az idő előtti halált csak akkor tudom elkerülni, ha a lelkem bennem van. Épen és sértetlenül, nem el és megrontva, hanem úgy ahogyan azt egyszer, még a teremtés hajnalán Isten nekünk adta. Ehhez pedig szükségem van Jézus Krisztusra, aki képes megtisztítani a lelkem, és helyre tenni bennem, oda ahol eredetileg is lennie kellene.