Egy biztos pont

Meglehetősen nagy kérdés, hogy terrortámadások, tragédiák idején hogyan tudunk úgy beszélni a fiatalokkal, hogy segítsük őket abban, hogy jól elboldoguljanak ezekkel a helyzetekkel, sőt növekedhessenek általuk. Nekem bátorításul szolgáltak azok a beszélgetések, amiket a 14 éves fiammal folytathattam nem régiben a Boston-i robbantás, a Ricin mérgezések és a Texas-i robbanások kapcsán… nem beszélve a többi „átlagos” stresszről, ami hatással van az ő kamaszkori mindennapjaira. Nem mindig könnyű belekezdeni egy-egy ilyen beszélgetésbe, hogyan is kezdjük, mit is osszunk meg, vagy mennyire tegyük magunkat sebezhetővé…, DE lehetséges olyan alkalmakat teremteni, amikor módunk van a hatékony, mély megosztásra és reflektálásra. Gondoltam, talán segíthetek neked azzal, hogy megosztom veled azokat a néhány évvel ezelőtt összegyűjtött ötleteimet, amiket diákokkal dolgozó, tőlük idősebb generáció tagjainak szántam akkor. Ezek nem igazán abszolút új ötletek, talán elég egyszerűeknek tűnnek, de megbízható keretet biztosítanak egy-egy mélyebb beszélgetéshez.

  • Szánj rá időt!—Mindnyájan másképp reagálunk a nehéz helyzetekre. Szóval, szánj rá időt, hogy megmutathasd a fiataloknak, hogy ha kell, te „ott” vagy nekik, hozzád jöhetnek!  Ne tűnj el előlük, és ne adj le nekik „felnőtt” szöveget egy-egy nehéz helyzetre vonatkozóan! Légy figyelmes arra, mire is van szükségük az adott esemény után! Nincs semmi baj azzal, ha a saját érzéseidet, gondolataidat osztod meg velük, de légy óvatos, figyelj a mértékre, a fiatalok legyenek a középpontban! Vigyázz, nehogy őket használd arra, hogy a saját, a tragédia nyomán előjött nehézségeidet elrendezd! Az önzés lenne! Szánj rá időt, hogy csak velük, az ő érdekükben beszélgess!  [1. megjegyzés: Ne felejtsd, Isten az, Aki munkálkodik, nem neked kell megszakadnod! Ez sok terhet levesz rólad, főleg vészterhes időkben.; 2. megjegyzés: Az is rendkívül fontos, hogy őszinte légy a bekövetkezett eseményekkel kapcsolatban. A féligazságok, vagy hamis tények, még ha valaki védelmében hangzanak is el, később épp a visszájára fordulhatnak. És így nagyon károsak lehetnek.]
  • Kérdezz!—Ahelyett, hogy te „vinnéd a prímet”, te vezetnéd az egész beszélgetést, egyszerűen csak tégy fel nyitott kérdéseket, hogy segíts a diákoknak abban, hogy kifejezzék magukat, mit is gondolnak, tudnak, vagy hogy elmondják, épp min is mennek keresztül. Első körben kerüld a tanácsadást, várj addig, míg ők kérdeznek meg, vagy míg késznek tűnnek rá. Az is fontos, hogy kerüld azt, hogy magadról beszélj! Törekedj arra, hogy párbeszédre ösztönző dolgokat kérdezz, amik képessé teszik őket, hogy hangosan kimondva megfogalmazzák és felfedezzék, mit is gondolnak, éreznek az események kapcsán. Pl.: “Mit gondoltok, mi történt ma tulajdonképpen?”; “Mit gondoltok, miért tesz ilyesmit valaki?”; “Hogy reagáltatok volna, ha ott lettetek volna?”; “Mikor ilyen dolgok történnek a világban, mi válik a legfontosabbá számotokra?”
  • Hallgasd meg őket! Figyelj!—Az olyan felnőtt, aki figyel a kamaszokra, fiatalokra és meghallgatja őket, ritkaság a társadalmunkban, s éppen ezért nagy érték is. A legtöbb felnőtt hall egy választ, s aztán át is tér a saját ötletére, válaszára, magyarázatára (így ezzel elbátortalanítja a fiatalokat és legközelebb már nem akarják majd a gondolataikat megosztani). Más szóval, csak azért, mert jól kérdeztél, még ne gondold, hogy automatikusan jól is figyelsz majd! Türelmesen, közbevágás nélkül figyelni, meghallgatni, befogadni és feldolgozni, átgondolni, amit egy kamasz mond, több, mint, amire manapság a legtöbb felnőttnek ideje van. És itt újra belép a játékba az 1. és a 2. lépés. Szánj rá időt!; Kérdezz!; És aztán, tedd, amit csak kevesen: Hallgasd meg őket, és figyelj!
  • Maradj nyugodt!—A testtartásunkkal hatással vagyunk a környezetünkre. Ha pánikolunk, nagy valószínűséggel a körülöttünk, velünk lévő diákok is ezt teszik majd. A bíztatás, bátorítás, a viszonylagos biztonság hangneme sokkal előnyösebb. A zűrzavar közepette egy szerető környezet segíthet igazán. Fontos, hogy a diákok tudják rólad, hogy szánsz rájuk időt, megkérdezed őket, figyelsz rájuk, meghallgatod őket és nyugodt maradsz. Sok vonatkozásban olyan ez a folyamat, mint a menekült táborok katasztrófa idején. Engedj teret a diákjaidnak, hogy megéljék azt, amit meg kell élniük, hogy keresztül menjenek azokon a dolgokon, amiken keresztül kell menniük! És a te nyugalmad segít majd nekik, hogy felfedezzék egy aktuális, egyedülálló módon, hogy mi is az, amit ebből a nehéz helyzetből meg kell tanulniuk.

Fordította: Momo